Tagfelvétel

Egyesületünk továbbra is várja minden helyben élő, 18. életévét betöltött lakos jelentkezését.

Az Egyesület célja kapcsolatot teremteni és közösséget építeni korosztálytól függetlenül a helyben lakó és tevékenykedő emberek között, elősegíteni a környezetünk megóvását, élhetővé és biztonságossá tételét, a közösségi érdekek érvényesülését. Mindezt a kulturális, szabadidős, szociális és egyéb igényeiket is szemmel tartva programok szervezésével, az Internet adta lehetőségek kihasználásával, a döntéshozók felé történő érdekképviselettel és kétkezi munkával igyekszünk elérni.

„Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen”

Az egyesület alapszabályáról a http://dunakeszialso.hu/alapszabaly oldalon, a tagfelvétel módjáról pedig a http://dunakeszialso.hu/belepes oldalon tájékozódhatsz.

Tagjaink a belépés évében évi 1000 Ft, a következő években évi 2000 Ft tagdíjat fizetnek. Ez alig pár doboz sör, vagy cigaretta ára!

A tagdíj mértéke szándékosan ilyen alacsony, tisztában vagyunk vele, hogy sokak számára ez is komoly teher. Az így befolyt összegeket rendezvényeinkre, a Közösségi ház szépítésére és felszerelésére, valamint egyesületünk működési kiadásaira fordítottuk.

Anyagi lehetőségeink bővülésével – új tagok, adományok – szeretnénk további pályázatokon való részvétel lehetőségét megteremteni, mellyel az itt élők mindennapjait tudjuk harmonikusabbá, szebbé, élhetőbbé tenni.