DUNAKESZI ALSÓ TAVASZI PROGRAMJAI

A mellékelt szórólapon bemutatjuk, hogy milyen programokkal várjuk a helybélieket tavasszal a Dunakeszi Alsóért Egyesület szervezésében, illetve támogatásával.

Három közeli programot szeretnénk kiemelni:
 
- április 5-én Bolhapiac lesz a volt CBA üzlet körüli területen. Ennek már hagyománya van, sok érdekes kincsre lehet lelni, ruházatban, játékban, műszaki cuccokban, de ha másban nem, hát egy egy személyes találkozásban és beszélgetésben
 
- április 12-én a Közösségi Házban egyesületünk Nyílt napján az egyébként hétköznapokon folyó foglalkozások (jóga, gerinctorna, ciróka, életmód klub, Y-tréning) bemutatói lesznek, egyúttal lehetőség lesz az egyesületünkkel is ismerkedni
 
- április 24-én indítjuk Közéleti esték sorozatunkat, melynek célja, hogy a mindennapi életünket érintő problémákról, kérdésekről és ötletekről személyesen beszélgessünk, közösen keressünk megoldásokat. Igyekszünk ezekre az alkalmakra a kérdésben jártas, hozzáértő, esetleg felelősséggel is bíró vendéget, vendégeket meghívni. Első alkalom témája a közlekedés, vendégként meghívtuk Passa Gábort, Dunakeszi főépítészét.
 
Az egyes programokat külön-külön is fogjuk részletesen hirdetni, de a mellékelt szórólapot szeretnénk kinyomtatva is eljuttatni minden postaládába, hogy aki nem rendelkezik internet hozzáféréssel, az is értesüljön az eseményekről.
 
Egyesületünk szeretettel várja azon Lakosokat a tagjai közé, akik  örömmel járulnak hozzá idejükkel, és tehetségükkel egy élhetőbb lakókörnyezet és közösség formálásához, elsősorban a közöset keresve egymásban. Ismerkedjen velünk foglalkozásainkon, programjainkon vagy honlapunkon.
 
Mindenkitől köszönettel fogadunk el anyagi támogatási is a programjainkon kitett adománygyűjtő dobozba vagy az OTP Bank 11742441-200002451 számlaszámunkra. Ezen pénzek alapjai lehetnek pályázatokon való indulásunknak lakókörnyezetünk szépítése, élhetőbbé tétele érdekében.
 
Üdvözlettel
Dunakeszi Alsóért Egyesület