Alcsófesztivál 2014.09.20

ALCSÓFESZTIVÁL 2014.09.20.
Hahó, Alsóiak! A nagy közönségsikerre való tekintettel - alapvetően pedig azért, mert remek közösségi programnak bizonyult  - idén ismételten megrendezzük az alsói lecsófőző versenyt, amelyet mostantól - néhány alsói anyuka ötletelésének frappáns eredményeként - Dunakeszi Alcsófesztiválnak hívunk.
Időpont: 2014. szeptember 20., szombat 13 és 22 óra között.
A helyszín ezúttal is a Muskátli utca lesz, a tavalyinál nagyobb területen, a Zsófia és Magdolna utcáktól a közösségi házig terjedő szakaszon.
A főzőcsapatok a Korona Söröben jelentkezhetnek a nevezési lap kitöltésével, a részletes szabályzat megismerésével. Összesen maximum 25 csapat nevezését tudjuk elfogadni - a jelentkezés sorrendjében.
A részletes programról hamarosan tájékoztatást adunk, elöljáróban annyit: az estét utcabál zárja majd. A gyerekek számára az esemény együttműködő partnere, a Pinokkió Családi napközi a fesztivál idejére megnyitja kapuit.

A rendezvényen számos díj talál majd gazdára elsősorban a lecsófőző csapatok között (akiket ezúttal is az ismert és kedvelt személyeket felvonultató zsűri értékelése fog rangsorolni - az idei zsűri tagjait majd egyesével ismertetjük), de lesz tombolasorsolás is.
A tombolanyereményekhez és a díjazáshoz örömmel fogadunk további felajánlásokat. Aki szívesen támogatná jelenléte mellett ily módon is a Dunakeszi Alcsófesztivált, kérem, jelentkezzen a főszervezőknél: Szabolcs Csillánál (+36 30 636 46 99; [email protected]) vagy nálam (+36 20 41 91 533; [email protected]).

Készüljetek, 20-án délután gyertek el a Muskátli utcára, és csapjunk a lecsóba! 

Szabolcs Csilla főszervező nevében is: Benkő Tamás

.............................................

Kedves Alsóiak!

(Vagy inkább ugyebár: Alsói Kedvesek!) :)

Facebook-oldalamon az imént 8 albumba rendezve összesen 621 db fényképet tettem közkinccsé Sipos Hajnalka, az esemény fotósa jóvoltából a tegnapi 2. Dunakeszi Alcsófesztiválról.

Kis túlzással egy vaskosabb kötetnyi lapot - vagy legalább egy évre való Zöld Alsó-oldalt :) - tölthetnénk meg főszervezőtársammal, Szabolcs Csillával azzal, hogy a lebonyolításban, a programokban, a díjakban, a főzésben, a támogatásban stb. nélkülözhetetlen segítséget nyújtó, közreműködő személyeknek, cégeknek, résztvevőknek stb. méltó módon köszönetet mondjunk.

Ez a levél most nem ezt szolgálja.
Köszönet Mindenkinek, aki ott volt és értékelte Dunakeszi-alsó közös(ségi) rendezvényét, az immár hagyományosnak tekinthető Alcsófesztivált, vagyis a lecsófőzőversenyt és a köré szervezett programokat.

Jóllehet a képeket Facebook-felületre töltöttem fel, elvileg azt az alábbi linkeken azok is megnézhetik, akik nem rendelkeznek Facebook-profillal.

Íme a "kínálat":

2. Alcsófesztivál: az előkészületek (79 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) előkészületei...

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319837504863907.1073741899.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: a csapatok kihúzzák sorszámukat (77 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) rajtja után a 26 induló csapat kihúzza sorszámát, és a szervezőktől megkapják a kóstolójegyek gyűjtésére szolgáló üvegcséjüket

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319841291530195.1073741900.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: életképek a főzőcsapatokról és környezetükről (102 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) életképei a rendezvény különböző időszakaiban

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319844014863256.1073741901.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: munkában a zsűri (112 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) zsűrijének tagjai megérkeznek a helyszínre, részükre útbaigazítást tartok, majd megkezdik munkájukat. Ennek első részében a zsűri tagjai végigjárják a 26 főzőcsapatot, ismerkednek a csapatok tagjaival és értékelik a tapasztaltakat.

Az idei lecsófőzőverseny zsűrijének tagjai voltak:

Bodorné Dr. Guba Ágnes Rita, alsói háziorvos;

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere;

Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó;

Laczkovich Krisztina, a Dunakeszi Szent István Általános Iskola igazgatója;

Nagy Adrienn, a Neuwelt 2001. Tűzifa Kft. képviselője;

Sümegi Miklós, a 2013-as Alsói Lecsófesztivál győztes főszakácsa;

Tóth Csaba, Dunakeszi rendőrkapitánya

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319846874862970.1073741902.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: a csapatok és étkeik bemutat(koz)ása (75 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) főzőversenyének fontos pillanatai: a csapatok bemutatják készítményeiket a zsűri számára

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319850834862574.1073741903.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: ajándékok átadása és eredményhirdetés (52 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) főzőversenyének eredményhirdetése. Valamennyi főzőcsapat ajándéktárgyat és emléklapot kapott, majd a zsűri értékelése alapján kihirdettük a végső sorrendet. 1. Tök Alsó 588 pont; 2. Jól Szóró Sószóró 558; 3. Maklári Betyárok 546. A közönségdíjat a Pancserok csapata kapta 81 db értékesített kóstolójeggyel. A helyezettek a Szamos Marcipán Szentendre 7.500,- Ft-os ajándékcsomagját (benne 2.500,- Ft-os múzeumbelépővel és 5.000,- Ft értékű utalvánnyal), a Zepter, a HÍD ABC és Regős József felajánlásait vehették át. Minderről bővebben az októberi Zöld Alsóban!

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319856504862007.1073741904.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: az Alsói Kedvesek lecsótánca (61 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) programjainak talán legötletesebb, legegyedibb műsorszáma volt az Alsói Kedvesek névre keresztelt alsói anyukák és apukák lecsótáncának "ősbemutatója". A produkció egyértelmű közönségsikert aratott, bravó, Kedves Lányok és Srácok! :) A felkonferáláskor nem kellett nagyon csűrnöm a szavakat, alig néhányból megoldottam: "Kedves Alsóiak! Színpadon az Alsói Kedvesek! :)

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319862228194768.1073741905.100005129796334&type=3

2. Alcsófesztivál: koncert és tűzijáték (63 db fénykép)

A másodízben megrendezett Alcsófesztivál (Dunakeszi-alsói lecsófesztivál) esti programrésze az Alsó Blues Band koncertje, valamint egy színpompás tűzijáték volt. Aki látta, el volt ragadtatva! (A kutyáktól, macskáktól és egyéb, ilyen jelenségtől megrettenő állatoktól ezúton is elnézést kérünk... :( )

https://www.facebook.com/benkotamas.kepviselo/media_set?set=a.319865238194467.1073741906.100005129796334&type=3

A képek böngészgetéséhez jó szórakozást kívánok szervezőtársam, Szabolcs Csillával nevében is!

Üdv:

Benkő Tamás