Adventi közös éneklés, gyertyagyújtás, beszélgetés, forralt borozás, sütizés

Ma este 19 órakor összejönnénk a Krisztina Csemege udvarán az adventi koszorú körül, hogy énekeljünk, meggyújtsunk 3 gyertyát, forralt bort igyunk, sütit együnk és beszélgessünk... de legfőképp megálljunk egy kicsit a rohanásban. Forralt borról a Krisztina Csemege gondoskodik, sütit azt eszünk, amit hozunk.

Idei évi utolsó foglalkozásaink

Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ilyen nagy számban vettetek részt az októberben induló Közösségi Ház foglalkozásain. 
Reméljük hogy mindenki megtalálta a számítását és jó emlékkel tekint az elmúlt 3 hónapra.
2014-ben folytatjuk tovább az eddigi rendszeres foglalkozásokat, sőt – figyelembe véve a beérkezett igényeket, véleményeket – újak indítását is tervezzük.

Adventi énekpróba a közös alsói adventi koszorú gyertyagyújtásához

Összejönnénk azokkal, akik örömmel énekelnének az adventben egy közös alsói adventi koszorú gyertyagyújtás kíséretében. Az adventi éneklésre már tízen vagyunk, az első próbát november 25-én (hétfőn) 20:30 kezdettel tartottuk a Közösségi Házban. 
A második alkalom DECEMBER 2-ÁN 20.30-TÓL LESZ az alsói Közösségi Házban. A harmadik alkalom december 9-én lesz szintén az alsói Közösségi Házban.